Ki kell írnom magamból mindent ami, nehéz vagy ami bánt. Ez a felület talán jó lesz egy kis ventilálásra. Igen-igen valaha tanultam pszichológiát is, igaz csak alapismereteket, mégis a saját életemen a legnehezebb ezt alkalmazni.
Szóval nemrég ért véget a párkapcsolatom. Ismerős mindenkinek a téma, lerágott csont, a férfi beleszeret valaki másba és ha az még nem lenne elég, hogy egy fiatalabb nővel lelép, még jól meg is aláz és szétcincál, úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Persze tudom, egy kapcsolat mindig két emberen múlik és biztosan én is sokat hibáztam, de miért nem lehet egyszerűen csak beismerni, hogy nézd beleszerettem valakibe, elmegyek? Miért kell undorító, kicsinyes, piti játékokba belemenni? Hogy képes valaki felvinni egy nőt a lakásunkba, ahol még én is ott lakom és befektetni az ágyamba? Két ember aki szerette egymást, csak egymásra számíthattak, hogy képesek most torz fejjel üvöltözni egymással? És ha most valaki megkérdezi mit érzek, azt mondanám ürességet, de most nagyjából 3 hónap után azt kell, hogy mondjam jól vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, nyitott vagyok és mosolygok. A sors mindent vissza ad jót is, rosszat is, most ebbe kapaszkodom. Kegyetlen időszak van mögöttem és úgy indultam neki az új évnek, hogy ez jó lesz, végre nekem is jó lesz. Elvégre 2018 páros év.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: